spot_img

Eltűntek a daganatos betegek – legalábbis a statisztikákból

Akár világszenzáció is lehetne: jelentősen csökkent a regisztrált daganatos betegek száma a korábbi évek hasonló időszakához képest. Sajnos azonban nem a gyógyításban és nem az egészen korai detektálásban ért el világcsúcsot Magyarország, hanem, jó magyar szokás szerint a statisztika-készítésben. 

A járvány alatt 15-20 százalékkel kevesebb rákos betegséget azonosított be az egészségügy, mint a korábbi években. Ez az adat arra a döbbenetesen nyugtalanító információra utal: lehet körülbelül 5000 olyan honfitársunk, akik nem kapnak kezelést daganatos betegségükre, mivel még csak nem is tudnak róla, hogy megtámadta őket a gyilkos kór. Ráadásul ez a kutatás „csak” három betegségtípust vizsgált meg, magyarán feltételezhető, hogy a teljes spektrum ennél szomorúbb képet mutat. A kutatók feltételezését az is igazolja, hogy kevesebb műtétre is került sor az elmúlt időszakban ezeken a területeken. 

A kormány szerint persze minden a legnagyobb rendben van, Gulyás miniszter szerint semmilyen daganatos kezelés nem késlekedett az egészségügyi ellátást eldugító járványhelyzet miatt. Azt még azonban a miniszter is elismeri: a szűrővizsgálatok száma, magyarán a felismerés, beazonosítás valóban jelentősen visszaesett. Ami megint csak a magyar kormány tempója és jellemzi az egész járványkezelést – amit nem mérünk, az nincs. És ami nincs, azt nem kell gyógyítani sem. Így készül a magyar statisztika.

Előző cikkZárul a kör
Következő cikkOltottak szabadsága
spot_img

Kapcsolódó híreink

spot_img

Legfrisseb híreink