spot_img

Vízkereszt után jöhet a fekete leves

Január 6-a után néhány nappal láthatjuk meg, mit okoztak a szilveszteri összejövetelek a koronavírus-járvány dinamikájában, ekkor látszódhat majd a fertőzöttek számában a megugrás – mondta az RTL Klub reggeli műsorában Zacher Gábor.

A toxikológus úgy látja, egyelőre az omikron nem okoz olyan súlyos megbetegedést, mint a delta variáns, hiszen az Egyesült Államokban vagy Izraelben sem emelkedett olyan arányban a súlyos megbetegedések és a halálozások száma, amilyen jelentősen emelkedett a fertőzöttek száma.

Az orvos biztatónak nevezte, hogy Pfizer új oltóanyaga egészen előrehaladott állapotban van, illetve a különböző antitest-terápiák is hatásosnak bizonyulnak az omikronnal szemben. A gyerekek oltásáról azt mondta, sok országhoz képest le vagyunk maradva.

A szakember arra is figyelmeztetett, hogy amíg lesznek alacsony átoltottságú helyek Ázsiában, Afrikában, addig új variánsok is megjelenhetnek. Az omikron is egy legyengült immunitású HIV-fertőzöttben alakulhatott ki. Hiába vannak közel teljesen átoltott közösségek, amíg alacsony átoltottságú országok léteznek, addig új változatok jelenhetnek meg.

spot_img

Kapcsolódó híreink

spot_img

Legfrisseb híreink